Még nem vagy a hastáncvilág.hu tagja..?! Regisztrálj!

emlékezz rám
2012. május 19, szombat, Ivó, Milán napja van.
Címlap

Pom Sharki, Hullámszörny és nyíltan korrupt zsűri

Antiverseny a világbéke és a tolerancia nevében

szerző: Nelli > 2011-04-04 08:00

"Talán kötelezővé kellene tenni a megjelenést a hastánciskolák számára, ugyanis ez a rendezvény fantasztikus gőzkieresztője a hastánckuktában rotyogó főzeléknek."

Beszámolómat a Happpy Hips hastáncversenyről legalább olyan komolysággal bírom megírni, mint amilyen a verseny maga volt. Viszont az olvasó - a sorok között olvasó figyelmébe ajánlom, hogy a humor mögött, olykor a hastáncverseny és alapvetően a hastánc problémái, átvitt értelemben kerültek megfogalmazásra.

Pom Sharki, Hullámszörny és nyíltan korrupt zsűri

Ezt a rendezvény típust („normális” hastáncverseny) Komáromi Judit Nese hívta életre, nyolc évvel ezelőtt azért, hogy legyen már egy „normális” hastáncverseny. Ezzel az ötlettel, nagyon egyetértett a rendezvény névadója, Győrffy Katalin és így, közösen vágtak bele az első „normális” hastáncverseny megszervezésébe. Idén először csatlakozott hozzájuk Malova Vivien azért, hogy valóban legyen köztük egy „normális” szervező is. (Aki azt est folyamán többször bizonyította, hogy „teljesen normális”.)
Az idei Happpy Hips a Lialina étteremben került megrendezésre. Kinyomtatott műsorrend után érdeklődtem, az utólagos azonosítás kedvéért. Természetesen szó se lehetett róla, így be kellett érnem azzal, hogy Győrffy Katalin lediktálta a műsorrend első felét. Ez annak volt köszönhető, hogy a tánccsoportok nevét - az objektív pontozás lehetőségét megadva - elhallgatták. Ez nagyon fontos anonim akció volt, főleg mikor a zsűri tagjai, maguk a hastáncoktatók együtt léptek fel tanítványaikkal. Senki, még csak nem is sejtette  soha melyik csoport, melyik zsűritaghoz tartozik.

(A viszonylag épp normálisnak tűnő zsűri egy része, a teljesen "normális" hastáncversenyen.)


A meghirdetett öt órai kezdés után, mindössze negyven perccel, cédé keresgélések közepette, (ötször szólalt meg rossz zene) fel is szállhattunk a Happpy Hips "fedélzetére" .
Felcsendült a - jól ismert - Happpy Hips (anno még Happy Hips) nyitómondóka Győrrfy Katalin hangján és Nese képében.
A zsűri bemutatása, ez esetben az esemény komolyságához méltóan történt. A zsűri két részre oszlott; objektív szakbarbár zsűritagokra és bennfentes szakbarbár zsűritagokra.
Az objektív szakbarbár zsűri tagjai:
Bónyai Barbara, képzőművész, aki két hastáncos rajzot hozott az általa legjobbnak és második legjobbnak ítélt hastáncosnak.
Nagy Zoltán, látnok és televíziós kártyajós, aki egy afrikai talizmánnal jutalmazta az általa legjobbnak ítélt hastáncost.
Sallai Sarolta (Salalla cha-cha), a Stella Artois és Borsodi sör kulturális szervezője. Nem utolsósorban ő a világ legjobb nézője. Természetesen sört hozott a legjobb csapatnak.
Szikora János, rendező, az Új színház művészeti vezetője, aki két páholyt ajánlott fel... egy előadás erejéig a legjobb hastáncos csapatnak.
Tordy Géza, Kossuth díjas színművész, rendező, aki férfiként, így a női nem szakértőjeként volt jelen.
Erzsike, a Nádszál kft képviselője pedig balanszként került az objektív szakbarbár zsűrik közé.
A bennfentes szakmai zsűri tagjai:
Szőke Mirjam, Miss Hastánc Hungary 2003, aki az alkalomhoz illő elegáns, kétcopfos dívaként jelent meg és többször civakodott a zsűrizés alkalmával a mellette ülő Vitális Annával.
Vitális Anna, aki az alkalomhoz illően mikrofont kért és bejelentette, hogy lefizethető és többször civakodott a zsűrizés alatt a mellette ülő Szőke Mirjammal.
Sába, aki középtájt gyakorolt komolyságot a körülötte ülő zsűritagokra és azok viszont rá.
Dina Jamilah, aki a körülményekhez igazodva zsűrizési szempontnak a taps minőségét választotta.
Joós Judit, aki méltó "törzsanyaként", szintén elhuligánkodta a zsűrizést.
Pappné Erika, a Keleti Gyöngyöcskék koreográfusa és oktatója, akiről Győrffy Katától megtudhattuk, hogy a leghatékonyabb gyerekhastánctanár.
Tóth Beáta Amaraya, aki a legkorruptabb zsűritagnak mutatkozott.
Malova Vivien, aki elmondta, hogy ő azért ül a zsűriben, hogy legyen valaki, aki valóban a produkciókat és a beléjük fektetett energiát értékeli. Hiszen ő az említett „normális”.

(Ezen a képen Malova Vivien éppen teljesen "normális" hastáncoktatóként, inkognítóban lévő csoportjának a közepén "normális".)


A versenyt a csoportos kategóriával indították. Elindult a műsor, ami a sok „normális” produkció jegyében zajlott le. Voltak akik - ugye- név nélkül és cím nélkül vonultak fel. Nemcsak cím, de zene nélkül kezdtek, majd az erre a témára íródott Máté Péter számra, kockás inges orientálisba táncolva tovább „normalizálták” a helyzetet. Mások - ugye szintén név nélküli csoportként produkciójuk címét eltitkolták, ellenben érdekvédelmi képviseletüket megnevezték úgy, mint Lila libák hastánckör és revüszövetkezet, így bátran le merem írni róluk, hogy lilák voltak. A Keleti gyöngyöcskék előadták, hogyan képzelik el a török táncok hatását a magyar néptáncra a török idők alatt. A kislányok annyira ügyesek és annyira szépek voltak, hogy oktatójuk méltatása Győrffy Katalin által (miszerint a leghatékonyabb gyermekhastánc oktató) igaznak bizonyult.
Aztán „Hakni” címmel csoporthaknit láthattunk, amin a zsűri tagjai könnyesre nevették magukat. Nem tudom miért. :-)
Aztán elérkezett az a pont, hogy pont a pom-sharkinál élesen megfogalmazódott bennem a kérdés, miért nincs itt a szakma összes képviselője? Hát hogy lehet kihagyni azt, az élményt amikor Vitális Anna tanítványaival igényes mackónadrágokban pom-pomokkal, pom-pom dalra, pom-sharkizik? Vagy azt, amikor Dina Jamilahból pár percre Jina Damil-ah lesz aki nemcsak neve miatt népszerű a horgászok körében, már hááárom egész hónapja szenvedélyesen hastáncol és ez idő alatt eljutott arra a szintre, hogy fellépjen kedvenc eszközével az ízisz fátyollal a „sik sek sok” magasröptű, hastáncos csoda zenére. Csak zárójelben jegyezném meg, hogy valami varázslat folytán Damil-ah-nak olykor sikerült tökéletes rázástechnikával díszítenie táncát és ahogy végén Vitális Anna jelezte, a produkció nem volt jó, mert sokszor ritmusban volt. De ez oly mindegy, hiszen Damil-ah versenyen kívül indult, őt nem érdekli a szakma véleménye.
Vagy nem tudom legközelebb Malova Vivien mikor fog tütüben balettozni, de gyanítom, hogy arra várhatunk (legalább egy évet).
Aztán Nese, mint hullámszörny csapatával az alkalomhoz illő csodálatos orientális remekkel szórakoztatta a nézőket. A hullámszörny szintén Ízisz fátyollal remekelt, természetesen nagyon ízléses tanítványai körében Dolly Roll örökzöldjére. A Happpy Hipsen előadott szerepek közül előkerült az elmaradhatatlan illuminált hastáncosok. Most mint művésznők léptek színre, persze csak paródiájaként valaminek, ami ilyen körülmények között vicces. (Más eseményen, valóban alkoholittasan hastáncolni nem vicces.)

(Hullámszörny: "nem tudjuk ki" teljesen normális csoportjának a közepén, Nese táncol.)


A pontozás is felejthetetlen élmény nyújtott. Tóth Bea minden pontozási körnél korrupt ajándékokat várt a versenyzőktől és ezt nyilvánosan közölte is velük. Egy kapucsínóért akár tizenkilenc pont is járt, csokiért húsz és egy Vitális Anna ruháért harminc. Vitális Anna csoportos produkciójára a mellette ülő Sába természetesen húsz pontot adott, hangosan jelezve annak okát, miszerint a művésznő mellette ül.
A szóló kategóriában emancipált hastáncos, kézen állva táncoló hastáncos és minimál-góth vérszomjas tavasztündér, „valami” filozófiájával emelte a komolyság szintjét. Végül, de nem utolsó sorban Pink Pantherné Tóth Rozál (Nese) a már szintén megszokott és mégis megunhatatlan plüssökkel, fejdíszekkel és villogó szemüveggel, zárta ezt a kategóriát.

Azt gondolom ez a rendezvény a hastánc szakmának mindenképpen szól. Az est telis-tele volt bennfentes poénokkal. Talán kötelezővé kellene tenni a megjelenést a hastánciskolák számára, ugyanis ez a rendezvény fantasztikus gőzkieresztője a hastánckuktában rotyogó főzeléknek. Itt még a kritikák is megfogalmazódhatnak anélkül, hogy bárkit megbántanánk vele. Felhőtlenül szórakozhatunk a sokszor telibe találó fricskákon és a magyar hastáncélet - más körülmények között - teljesen normális, elismert szereplőit láthatjuk "ultranormálisan" viselkedni.

(A szervezők: "Normális" Vivien, Kata és Nese : Angels of Happpy Hips)

Végül ajánlom figyelmetekbe a szakember véleményét:

A viccelődés segít a konfliktusok megoldásában és a stresszhormonok leépítésében. A nevetés pozitív jelzéseket közvetít ember és ember között, amelyek elősegítik a kollektív szellemet, a kreativitást és a motivációt. A nevetés társadalmi olajozó eszköz, felébreszti az életkedvet. Napjaink teljesítmény- és versenyorientált világában csak az képes megállni a helyét, aki jó adag kreatív alkalmazkodó képesség birtokában van. Az emberekre nehezedő nyomás, hogy jobbak legyenek a többieknél, egyre nehezebbé teszi az emberek közötti kapcsolatot. Ha ellenben az emberek rendszeresen és gátlásoktól mentesen képesek egymás közt jót nevetni, úgy a humor segítségével leküzdhetik a kommunikációs kihívásokat. Ennek viszont éppen az ellenkezőjét érik el a Savanyú Jóskák (vagy Juliskák), akik úgy járnak-kelnek, mintha állandóan ecetgyárban lennének. - magyarázza dr. Michael Titze német nevetés- és humorkutató.




A képen látható versenyző kézenállva hastáncolt.

további képek:

Pom Sharki, Hullámszörny és nyíltan korrupt zsűri

Pom Sharki, Hullámszörny és nyíltan korrupt zsűri

Pom Sharki, Hullámszörny és nyíltan korrupt zsűri

Pom Sharki, Hullámszörny és nyíltan korrupt zsűri

Pom Sharki, Hullámszörny és nyíltan korrupt zsűri

Pom Sharki, Hullámszörny és nyíltan korrupt zsűri

Pom Sharki, Hullámszörny és nyíltan korrupt zsűri

hozzászólások:

Fayme | 2011-04-05 12:39:56

elképesztően jól hangzik, teljesen beleéltem magam, nagyon jó leírás, kár hogy nem láttam :D
van/lesz róla vmi mozgóképes anyag? :)

Andi | 2011-04-06 21:14:49

ismeretségi köreimben teljesen normálisnak számító hétköznapi hastáncverseny lehetett :) azért ez a beszámoló majdhogynem teljesen kárpótol! :) remélem jövőre nem dolgozok ezen a napon!
épp az előbb gondolkodtam el rajta hogy a fotók és a könyvek mennyivel jobban megmozgatják az ember fantáziáját mint egy film vagy jelenlét, de a jelenlét mégiscsak más élmény, viszont ilyen írásokért érdemes olvasni :D

Csak belépett felhasználó szólhat hozzá. Ha már regisztráltál lépj be! Ha eddig még nem tetted regisztrálj!

Naptár

2012. május 16. szerda

2012. május 17. csütörtök

2012. május 18. péntek

2012. május 19. szombat

2012. május 20. vasárnap

2012. május 21. hétfő

2012. május 22. kedd

teljes hónap >>

hastáncóra kereső Hastáncosok és hastánc oktatók

Csatlakoznál?

Csatlakozz a hastáncvilág-hoz az IWIW-en! a hastáncvilág a facebook-on
hastáncoktatás
A madarak tanácskozása
Ölyüs Barbara
életmód
órarend
adatlap
alma
alma krémleves
alu patra
Üröm
asztrológia
ATS
Aziza
beszámoló
beszámolók
bollywood
Burány Judit
cajon
Cellidance
csillagok
Dénes Sándor
Debrecen
dobszóló
Effendi Társulat
Eger
előadás
Eliran Amar
Fanfara komplexa
Farid du-Din Attar
felhasználók
fellépés
fesztivál
fotó
gótikus hastánc

gasztró

gasztro
Gica
gropius színházi műhely
Gropius táncműhely
Győrffy Katalin
Gyöngyös
házisajt

Hémangi

Haalima
hafla
Hahn Celesztina
hajápolás

hastánc

hastánc előadók
hastánc fesztivál
hastánc oktatás
hastánc program
hastánc programok
hastánc stílus
hastánc tábor
hastánc verseny
hastánc workshop
hastáncest
hastáncgála
hastáncműsor

hastáncoktatás

hastáncoktató
hastáncosok
hastáncprogram
hastáncprogramok
hastáncrendezvény
hastáncriport
hastánctábor
hastáncverseny

hastáncvilág

hastáncvilág banner
hastáncvilág logó
Hovány Mónika
II. Orient Expo
Inancsik Kinga
indiai tánc
infúzió
jótékonysági est
Jamina Ghawazee
Joós Judit
Kahena
Keönch László Farkas
Kecskeméti Anett Kahena
kezdő hastánc
Komáromi Judit
Komáromi Judit Nese
Kotschy Viktória
krémleves
krumpli
Lialina étterem
médiaanyagok
Madame Raqia Hassan
mahala
Mahasti
Manca Pavli
manele
meggy
meggyes pitetorta
Miss Hastánc Hungary 2011
Monitta és Gábor
motiváció
nőnap
Németh Gábor
núbiai
Nasya
Nefer
Nese
Novák Viki
nyeremény
oktatás
orient expo
orientális tánc
Oriental fiesta
pályázat
Pécs
pakora
panír
pite
pitetorta
prima mateira
program
programok
Rachel Brice
regisztráció
riport
riportsorozat hastáncosokkal
Safieh Szandra
saidi
Sakinah Hastánc Egyesület
Samirah
Schlakker Angelika
Sefirah
segítség
selyem
Seres Zoltán
Shába
Shaba Oriental Art
Shamila
Shiatsu Móni
smink...nélkül
spenót
szőnyeg
Szahara Táncstúdió
Szajlai Johanna
Szombathely
tánc
táncszínház
törzsi fúzió
törzsi fúziós hastánc
törzsi hastánc
Téglás Krisztina
Téglás Krisztina Haalima
Tóth Gabriella Garima
Tahmina
The Samirah
tribal
Tribelly
utazás
vegavarázs
vegetáriánus étel
verseny
Virág Judit
Vitális Anna
workshop
workshopok
Yasmina
zene

hastáncvilág.hu hastánc portál

© 2011 Minden jog fenntartva!